Gyakorlatok III. - Családi, egészségügyi és anyagi helyzet | Sokszínűség Oktatás Munkacsoport

Gyakorlatok III. - Családi, egészségügyi és anyagi helyzet

A következő két gyakorlat hozzásegíthet annak megértéséhez, hogy milyen sokféle élethelyzet létezik - sokféle családi, egészségügyi és anyagi helyzet -, amellyel szemben előítéletesek lehetünk. Ezen élethelyzetek átéléséhez és az előítéletek lebontásához ajánljuk a gyakorlatokat.

Ezeket a Kiskompasz című kézikönyvből válogattuk, mely elérhető az EJHA - emberi jogi nevelők tudástárában, és esetenként kiegészítéseket is tartalmazhat az egyes gyakorlatokhoz.

 

1. Egy család vagyunk

Életkor: 8–10 év

Szükséges idő: 60 perc

Csoportlétszám: 8–30 fő

A gyakorlat típusa: rajzolás, beszélgetés

A gyakorlatról röviden: A gyerekek képek és rajzok alapján beszélgetnek a család fogalmáról alkotott elképzeléseikről és a különféle családtípusokról.

Célok:

• A sokszínűség és a mássággal szembeni elfogadás és megértés erősítése.

• Közös gondolkodás arról, milyen sokféle környezetben nőhet fel egy gyerek, és hogy mitől család a család.

• Beszélgetés a diszkrimináció azon formájáról, ami a gyerekeket a szokásostól eltérő családi helyzetük miatt éri.

• A család és az emberi jogok közötti összefüggések feltárása.

 

Előkészítés: Állítsunk össze minden csoportnak egy csomagot különböző típusú családokat

ábrázoló képekből (pl. egyszülős család, klasszikus családmodell, azonos nemű párok, mozaikcsalád, örökbe fogadott gyerekek, többgenerációs nagycsalád).

Szükséges eszközök: A képekről készült másolatok annyi példányban, hogy minden csoportnak jusson mindegyik képből.

 

A gyakorlat menete

1. Ennél a feladatnál azt vizsgáljuk, mennyire sokféleképpen gondolkodunk arról, hogy mit tekintünk családnak, és a családok milyen sokféle formában létezhetnek. Hangsúlyozzuk, hogy nem minden gyerek él ugyanolyan felépítésű családban.

2. A gyerekek rajzolják le azt a családot, amelyben élnek (tehát ne azt a családot, amelytől esetleg elszakították őket, vagy amilyenben élni szeretnének, vagy amilyenben korábban éltek stb.). Ha kedvük van hozzá, kiegészíthetik a rajzukat mindenféle plusz információkkal (pl. név, életkor, családtagok neme).

3. A gyerekek vitassák meg, milyen egyéb családtípusokat ismernek. Ezután mutassák meg egymásnak a saját családjukról készült rajzaikat.

4. Szedjük össze együtt, milyen családtípusok léteznek. Említsünk meg azokat is, amelyek eddig még nem kerültek szóba.

5. Osszuk a gyerekeket 4 vagy 5 fős csoportokba, és adjunk minden csoportnak egyet a korábban előkészített képcsomagokból. Beszéljék meg, milyen fontosabb különbségeket látnak, illetve mi a szokatlan az egyes családokkal kapcsolatban. Beszélgessenek az általuk készített családportrékról is, nézzék meg, vajon hasonlítanak-e a képeken látható családokhoz, vagy különböznek azoktól.

 

Feldolgozás és értékelés

A gyakorlat feldolgozását az alábbiakhoz hasonló kérdések segítségével végezzük:

a. Mi történt a gyakorlat során?

b. Mennyire volt könnyű vagy nehéz lerajzolni és bemutatni a családotokat?

c. Volt valami, amit meglepőnek találtatok a többiek rajzán? Miért?

d. Volt valami, amit meglepőnek találtatok a más családokat bemutató képeken? Miért?

e. Mit tudtál meg a családokról?

f. Szerinted mit éreznek azok a gyerekek, akik másfajta családban élnek?

g. Hogyan lehetne segíteni ezeknek a gyerekeknek?

 

2. Kedves naplóm!

 

Életkor: 8–13 év

Szükséges idő: 60 perc

Csoportlétszám: 6–20 fő

A gyakorlat típusa: történetmesélés, beszélgetés

A gyakorlatról röviden: A gyerekek ugyanarról az eseményről elolvasnak három különböző beszámolót, majd beszélgetnek a másokról kialakított téves ítéletekről.

 

Célok:

• A kommunikációs készségek és a megfigyelőképesség fejlesztése.

• Az empátia fejlesztése.

• Az ítélkező hozzáállás tudatosítása.

• Az egyéni tapasztalás szubjektivitásának megértése.

• Az oktatáshoz, a játékhoz és az egészségügyi ellátáshoz való jogok megbeszélése.

 

Előkészítés: Alakítsuk a történeteket a részt vevő gyerekek élethelyzetének és/vagy az általunk kitűzött tanulási céloknak megfelelően.

Szükséges eszközök: a három történet másolata

 

A gyakorlat menete

1. Mondjuk el, hogy három gyerek megengedte nekünk, hogy elolvassuk a naplóját, amit tavaly nyáron a táborban írt. Osszuk a gyerekeket három csoportba, és mindegyik csoportnak adjunk egy-egy történetet, amit közösen elolvasnak.

2. Miután elolvasták a történeteket, hívjuk össze a gyerekeket, és nézzük végig, hogy mi történt a táborozókkal aznap (pl. rejtvényt fejtettek, ebédeltek, fociztak, tutajt építettek, átkeltek a folyón). Álljunk meg minden eseménynél, és kérdezzük meg a gyerekeket, hogy az általuk megismert naplóíró mit tett, gondolt és érzett az egyes programok során. Ezen a ponton még ne vitassuk meg a szereplők különböző reakcióinak és érzéseinek az okait.

3. A csoport tagjai mutassák be azt a táborozót, akinek a történetét olvasták. Beszéljük meg, hogyan lehetséges, hogy három gyereknek ennyire különböző élménye legyen ugyanazon események kapcsán.

 

Az alábbiakhoz hasonló kérdések segítséget nyújthatnak ebben:

a. Miért nem értették meg egymást ezek a gyerekek?

b. Mit gondolsz, máshogyan viselkedtek volna ezek a gyerekek, ha többet tudtak volna egymás életéről? Hogyan viselkedtek volna akkor?

c. Mit értelmeztek félre egymás viselkedésével kapcsolatban?

d. Miből vonták le ezeket a téves következtetéseket?

e. Ti tévedtetek-e valaha valakinek a megítélésében?

f. Mi történik, ha rosszul ítélünk meg másokat?

g. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a hasonló tévedéseket más embereket illetően?

 

Feldolgozás és értékelés

Dolgozzuk fel a gyakorlatot az alábbiakhoz hasonló kérdések segítségével:

 

a. Mit gondoltok a három történetről?

b. Ti élveznétek egy ilyen napot? Miért? Miért nem?

c. Valósnak tűnnek ezek a történetek?

d. Tudtok azonosulni valamelyik gyerekkel? Melyikükkel? Miért?

e. Akkor is lehetnek barátaink, ha szegények vagyunk, vagy nem tudunk olvasni? Miért?

f. Mit jelent a barátság?

g. Élnek olyan emberek a környezetetekben, akik a többieknél hátrányosabb helyzetben vannak? Kik ők?

h. Mit tehetünk azért, hogy ez a helyzet megváltozzon?

 

A történetek

Nyáron sok gyerek megy táborozni. Az alábbi történetek három gyerek naplójából származnak, akik egy ilyen táborban találkoztak életükben először. Egyidősek és ugyanazokban a tevékenységekben vettek részt. Egyik nap a táborvezetők „nagy kalandnapot” szerveztek. Azon az estén mindhárom gyerek leírta a naplójába, mi történt aznap a táborban.

 

1.

Dávid már évek óta naplót vezet. Ezt írta a nagy kalandnapról:

 

Drága Naplóm!

Megint azért írok Neked, hogy elmondjam, mennyire szomorú és csalódott vagyok. Délelőtt olyan dolgokat csináltunk, amiket szeretek. A kódfejtés könnyen megy nekem, mert otthon is mindig azt játszom. A fociban pedig kapus voltam, mint mindig. Az ebéd nagyszerű volt, talán a legjobb, amit valaha ettem. Sokat eszem itt, nem úgy, mint otthon, ahol mindig meg kell várnom, amíg a húgaim és az öcséim már ettek. Hát itt aztán nem! Még repetázni is lehet. Ez nagyon tetszik! Biztos szedek is fel pár kilót. Mikor hazamegyek, végre nem leszek már csupa csont és bőr!

A délután viszont szörnyű volt. Nagyon nehéz fákat kellett cipelnünk, aztán meg bele kellett mennünk a nagyon hideg vízbe. Én nem szeretem az ilyesmit, mert tutira megbetegszem tőle, abból viszont már elegem van. Apu azt mondja, hogy ha talál új állást, kórházba visz, és akkor végre megint egészséges leszek. Azt is mondja, hogy azután bármit csinálhatok, amit csak akarok, és akkor nem kell egyfolytában ágyban feküdnöm. Bárcsak már holnap találna munkát Apu! Akkor újra makkegészséges lehetnék! Nem akarom elárulni ezt a többi gyereknek, mert akkor megtudnák, hogy nekünk nincs pénzünk, és cukkolnának vele.

Kedves Naplóm, mikor leszek újra egészséges? Olyan akarok lenni, mint a többi gyerek. Játszani akarok, és futni, meg ugrálni. Remélem, ez nemsokára így lesz, de félek, hogy talán sosem fog megtörténni.

Aludj jól, kedves Naplóm. Holnap is írok. Te vagy az egyetlen, aki ismeri a titkaimat.

Dávid

 

2.

Anna a takarója alá bújva, a zseblámpa fényénél írta.

 

Kedves Naplóm!

Húú, micsoda nagyszerű nap volt ez a mai! Egy csomó őrültséget csináltunk, és azt hiszem, ez volt életem egyik legjobb napja. Érdekes dolgokat csináltunk, amik néha még veszélyesek is voltak. De én sosem féltem. Nem úgy a barátaim, akik nem élveztek mindent annyira, mint ahogy reméltem. Kár, hogy Laura és Dávid ilyen furák voltak ma.

De kezdjük az elején. Amikor felébredtünk, a táborvezetők csoportokba osztottak minket. Én Dáviddal és Laurával kerültem össze. Szeretem mindkettőjüket, mert tegnap is ugyanabban a csoportban voltunk, és nagyon sokat nevettünk egymás viccein. A vezetőnktől három rejtjeles üzenetet kaptunk, amit meg kellett fejtenünk. Én találtam meg elsőnek a megoldást. Egy kicsivel később Dávid is rájött, de Laura nagyon lassú volt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy segítsek-e neki, azt mondta, hogy neki nem tetszik ez a játék, és titkos kódokat fejtegetni unalmas. Ekkor megláttam, hogy fejjel lefelé tartja a papírt, és jót nevettem rajta, hogy így aztán sosem fog rájönni a megoldásra. Mérgesen nézett rám, és széttépte a papírt. Játszani akarok, nem olvasni – mondta. Azt hiszem, nem túl okos lány. Nem tudom, tud-e egyáltalán olvasni – ami furcsa, mert minden velem egyidős gyerek tud már írni és olvasni! Nos, végül aztán sikerült megfejteni a három titkos üzenet jelentését. Ezután lementünk a folyóhoz, ahol egy másik csapat ellen fociztunk. Szuper volt! Majdnem nyertünk, de Laura miatt végül is vesztettünk. Valahányszor a labda a közelébe került, mindig hozzáért a kezével, vagy megrúgott vele másokat, és egy csomót hibázott. Olyan volt, mintha még sosem focizott volna ezelőtt. Ez elég furcsa. Mi mindig focizunk suli után. Legközelebb nem akarok Laurával egy csoportban lenni.

Ebéd után aztán (az itteni kaja egyébként igazán borzalmas) egy tutajt kellett építenünk, hogy átkeljünk vele a folyón. Irtó jó volt, mert nekünk kellett fát keresnünk, és aztán mindenféle kötelekkel összekötnünk.

Mi Laurával jó erős fákat kerestünk, de Dávid mindig csak vékony botokat hozott. Mondtam neki, hogy mivel ő fiú, legalább ugyanolyan keményen kellene dolgoznia, mint nekünk. Erre ő azt mondta, hogy szédül, és a háta is fáj. Szerintem ez csak kifogás volt, hogy ne kelljen dolgoznia. Amikor végeztünk, a mi tutajunk lett a legeslegjobb – még a vezetők is ezt mondták! Aztán háromig számoltak, és tutajra kellett ugranunk, hogy együtt szeljük át a folyót. Én ugrottam elsőnek, de beleestem a vízbe. Brrr… Nagyon-nagyon hideg volt, és először sikítottam is. Szerencsére az egyik táborvezető kihúzott, és mind nagyot nevettünk. Amikor elmondtam a barátaimnak, hogy milyen hideg volt a víz, Dávid azt mondta, hogy ő már nem is akar ugrani. Szerintem félt a hideg víztől. Nem gondoltam, hogy Dávid ekkora lúzer! Először a fa, most meg ez a víz! Amikor azt mondtam neki, hogy bátrabbnak kellene lennie, sírva elfutott. Azt hiszem, többet nem akarok vele egy csoportban lenni. Meg is kérem a vezetőt, hogy legközelebb tegyen engem egy másik csoportba, mert Laura buta, Dávid meg egy nyápic. Ezután már nem is beszéltem Laurával és Dáviddal, és… hoppá, azt hiszem, a táborvezetők a szobánk felé tartanak.

Aludj jól, kedves Naplóm! Holnap új hírekkel jövök.

Szeretettel: Anna

3.

A következő naplóbejegyzést Laura írta az egyik táborvezető segítségével.

 

Szia Napló!

Te vagy az első naplóm, én pedig Laura vagyok. Remélem, sokáig velem maradsz. Megkértem az egyik táborvezetőt, hogy írja le helyettem, amit szeretnék. Azt mondja, hogy amikor majd idősebb leszek, elolvashatom, miket csináltam a táborban. Tetszik az ötlet. Kicsit távolabb ülünk a többi gyerektől, mert nem akarom, hogy bárki megtudja, hogy a táborvezető segít nekem.

Ma egész napos programunk volt. Délelőtt egy csoportban kellett lennem Annával és Dáviddal. Dávidot jobban szeretem, mint Annát. Az a lány mindig azt hiszi, hogy mindent ő tud a legjobban. Az egész azokkal a rejtjeles üzenetekkel kezdődött, amiket meg kellett fejtenünk. Nem szeretem az ilyen dolgokat, mert még nem tudok túl jól olvasni, Anna pedig egyfolytában azt kiabálta, hogy siessek. Bárcsak jobban tudnék olvasni! Akkor elolvasnám az összes könyvet a világon! De mióta Apu elment, otthon kell maradnom a kistestvéreimmel, hogy vigyázzak rájuk, amíg Anyu dolgozik. Nagyon szeretnék iskolába menni, de Anyu mindig azt mondja, fontosabb, hogy legyen mit enni, mint hogy el tudjunk olvasni egy könyvet. Nem akartam, hogy Dávid és Anna megtudja, hogy nem tudok olvasni, ezért próbáltam úgy tenni, mintha a titkos kódot fejteném. De aztán Anna kinevetett, amitől én szomorú lettem, és mérges is.

Aztán ugyanez volt a helyzet a focival. Nagyon akartam, hogy a mi csapatunk nyerjen, de minden, amit csináltam, rosszul sült el. Mindenki tud focizni, kivéve engem. Látom, ahogy minden gyerek focizik iskola után. De Anyu azt mondja, hogy „ha van időd játszani, legyen időd dolgozni is”. Így aztán sosem sikerült megtanulnom, hogy kell focizni.

Ebéd után hajóépítésbe fogtunk, hogy átkeljünk a folyón. És azt hiszem, ebben jobb voltam, mint Anna vagy Dávid. Tudom, hogyan kell csomót kötni, és hogy milyen fából lehet jó erős hajót építeni. De Dávid olyan furcsán viselkedett. Tisztára beijedt, amikor Anna mondta neki, milyen hideg a víz. Remélem, holnap is egy csoportban leszünk. Be akarom nekik bizonyítani, hogy én is sok mindenben jó vagyok! És nagyon szeretem a táborvezetőket!

Viszlát holnap!

Laura

 

Tanácsok a csoportsegítőnek

• Ezek a történetek egyes gyerekek számára valószerűtlennek vagy idegennek tűnhetnek. Alakítsuk át őket a csoportban lévő gyerekek élethelyzetéhez és ügyes-bajos dolgaihoz mérten, de vigyázzunk, nehogy valaki kínos helyzetbe kerüljön vagy elszigetelődjön amiatt, mert az adott történet túl közelről érinti őt.

• Legyünk tekintettel a résztvevők önmagukhoz és társaikhoz való hozzáállására, különösen akkor, ha hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozunk. Beszélhetünk a gyerekekkel a hátrányos helyzetű gyerekek problémáiról, de közben próbáljuk erősíteni bennük azt a meggyőződést, hogy minden gyerek számára lehetőségeket kell biztosítani arra, hogy olyan életet éljen, amilyet szeretne, és hogy a jogait mindig tiszteletben kell tartani.

• Előfordulhat, hogy néhány gyerek érzelmileg azonosul a történetek szereplőivel, ezért a feldolgozás során legyünk tapintatosak. Készüljünk fel arra, hogy a történetek előhívhatják a gyerekekben élő sztereotípiákat és előítéleteket, mind a jó helyzetben lévő gyerekekkel (pl. „nekik nincsenek problémáik”; „beképzeltek”), mind a hátrányos helyzetű gyerekekkel szemben (pl. „a családjuk nem figyel oda rájuk”; „lusták”). Ezeknek a történeteknek éppen az a jelentősége, hogy a gyerekeket arra ösztönözzék, hogy rákérdezzenek, mások miért viselkednek így, ahelyett, hogy rögtön következtetéseket vonnának le mindenféle téves feltételezések alapján.

• A beszélgetés során tegyünk világosan különbséget aközött, hogy mit tettek az egyes szereplők, illetve mit éreztek vagy gondoltak.